Senki se használja, már azok se, akik tanítják. A helyes ceruzafogással gyötrik a gyerekeket az iskolában, miközben két ujjal írják az emailjeiket. „Cui prodest”, hogy a kézírás bigott hívei utat engedjenek végre a haladásnak?
Az Egyesült Államoktól, a Cambridge Egyetemen át az oktatási reformok Mekkájának tekintett Finnországig egyre-másra látjuk a kötelező kézírás tanításának és használatának háttérbe szorulását. Máshol se szeri se száma a világvégét vizionáló próféciáknak, melyek a kézírás feledésbe merülését az egyetemes emberi kultúra hanyatlásaként állítják be. Mindeközben alig lehet előásni olyan objektív kutatási eredményt, tanulmányt az elmúlt évtizedből, amely kétséget kizáróan indokolná a kézírással, ezen belül is a folyóírással való bajlódás szükségességét, ahelyett hogy végre mindenhol tableteken és notebookokon tanítanának.
Divatjamúlt hóbort vagy a szellemi fejlődés elengedhetetlen kelléke?
Akik a kézírás kötelező oktatása ellen érvelnek, legtöbbször gyakorlatias szempontokat sorolnak. Hétköznapi életünkben sokkalta hasznosabb lenne a helyes gépelés megtanulása, amire éppen azért nem jut idő, mert a gyerekeket a folyóírás elsajátításával gyötrik éveken át. A helyesírás-ellenőrzők és jobbnál jobb alkalmazások korában sokkal hatékonyabban lehet „papírra vetni” gondolatainkat, bármikor korrigálhatjuk, kiegészíthetjük vagy éppen sorjázhatunk rajta. Különben is, mi szükség a golyós számológépre, a logarlécre, amikor már az óránkon is ott a tudományos számológép? Mi szükség a térképre, amikor mindannyiunk kezében ott a GPS?
A kézírás eltántoríthatatlan hívei – akik persze gondolataikat már ugyanúgy számítógép segítségével osztják – ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a kézírás mellőzésével olyan készségeket és képességeket veszítünk el, amelyek nélkül a Wall-E anti-utópisztikus rajzfilmben látható, járni is képtelen emberiséget eredményez.
Agyunk, ez a folyamatos tanulásra tervezett bioszámítógép, ha akarjuk, ha nem úgy szívja magába az újabb és újabb információkat és tudásmorzsákat, akár a sivatag homokja a vizet. Ezért vesz mindent kezébe a kisbaba, ezért akar mindent szétszedni a gyerek, mi felnőttek pedig ezért vagyunk képtelenek abbahagyni a Facebook hírfolyam böngészését.
Az állatvilág nagy részével szemben, mi emberek nem csak járni, kúszni-mászni, ugrani tudunk, hanem olyan finomsággal tudjuk alakítani a minket körülvevő világot, hogy képesek vagyunk önmagunkat is fénykép pontossággal lerajzolni, vagy egy elvesztett végtagot visszaoperálni, köszönhetően különlegesen fejlett finommotorikus mozgásunknak.
Ahhoz azonban, hogy ezek a képességek kialakuljanak, nem csak arra van szükségünk, hogy a tévében megnézzük, miként csinálják mások, hanem folyamatosan gyakorolnunk és finomítani kell a megfelelő mozdulatokat, mozdulatsorokat. Aki már látott csecsemőt, pontosan tudja, mennyi próbálkozás kell ahhoz, hogy a tárgyakat kezébe fogja és biztonsággal megtartsa, vagy a két ujját tudatosan összeérintse.
A kézzel történő rajzolás, majd később az írás olyan összetett működésre készteti agyunkat, melyhez képest a tablet képernyőjének nyomkodása, vagy a megfelelő billentyű leütése körülbelül annyi erőfeszítést igényel, mint tehénnek orrával belökni a kaput. Bár kevés számottevő kutatás áll rendelkezésre, MRI vizsgálatokkal is bizonyítható, hogy kézírás közben lényegesen nagyobb és összetettebb agyi aktivitás mutatkozik, mint gépelés közben. Egy másik kutatás arra mutat rá, hogy az agy olvasásért felelős területeinek fejlődését csak a kézírás képes elősegíteni, így azok a gyerekek, akik kézírással ismerkednek a betűkkel, könnyebben tanulnak meg olvasni, mint azok, akik csak a klaviatúráról ismerik meg a betűket. Nagyobbak és felnőttek esetében kimutatható, hogy a kézzel írott jegyzetekre hosszú távon sokkal inkább emlékszünk, mint a géppel írottakra. Feltételezhetően azért, mert az összetettebb mozdulatsor, szem-kéz koordináció segíti az információ mélyebb bevésődését emlékezetünkbe.
Miközben a fenti vizsgálatok alátámasztani látszanak a kézírás fontosságát, arra nincsenek bizonyító erejű tanulmányok, hogy a folyóírás vagy a nyomtatott betűvel történő kézírás között bármi különbség lenne.
Mi ez a parázás: nem mindegy, hogyan fogja a ceruzát?
Ha meghajlunk a fenti érvek előtt és különösen kisgyermek korban elfogadjuk a kézírás szükségességét, akkor is felmerül a kérdés, miért forszírozzák minduntalan a pedagógusok és pszichológusok a helyes (hárompontos) ceruzafogást gyermekeinknél. Elvégre agyunknak tökéletesen mindegy, hogyan fogjuk a ceruzát, ha egyszer képesek vagyunk leírni a betűket.
Mint annyi más esetben, azért mert ez bizonyul a kézírás leghatékonyabb módjának. Azt ugyebár senki se kérdőjelezi meg, miért pont úgy kell kezünkbe fogni a kalapácsot, a kést, a ping-pong ütőt, vagy hogyan kell lefogni a gitár húrjait a megfelelő akkordok megszólaltatásához. A hárompontos ceruzafogás lehetővé teszi, hogy a ceruzát biztosan tartsuk kezünkben és egyik oldalról se gyakoroljunk rá túlzottan nagy nyomást. Előbbi hozzásegít minket ahhoz, hogy a ceruza pontosan kövesse az általunk szándékozott útvonalat a papíron, utóbbi pedig megakadályozza, hogy betűink egyik helyen olvashatatlanul halványak legyenek, máshol pedig ceruzánk hegye átszakítsa a papírlapot, vagy kitörjön a hegye írás közben. Aki nem sajátítja el a helyes ceruzafogást (néhány kivételtől eltekintve), annak nehezebben lesz sikerélménye, az írás fárasztó és gyötrelmes foglalatossággá válik, éppen ezért nem is szívesen műveli, később pedig az annak hiányából adódó megannyi fentebb felsorolt problémával szembesülhet.
Pofonegyszerű ötlet: görcsölés helyett rajzolj kaviccsal
Miközben a tudomány emberei, a kézírás mellett voksot tevő, vagy afelett éppen pálcát törő szakemberek azon vitatkoznak, hasznos-e, kell-e, addig egy idős amerikai fejlesztő pedagógus, Barbara Lee kitalálta a legnagyszerűbb eszközt, amivel bármelyik gyerek görcsölés nélkül elsajátíthatja a helyes ceruzafogást és úgy fejleszti finommotorikáját, hogy tudomása sincs a fejlesztésről.
A szójaviaszból készült, természetes ásványokkal színezett kavics formájú zsírkrétával, a Crayon Rocks kavicskrétával mindenki azonnal rajzolni kezd. Közben észre sem veszi, hogy ösztönösen szabályos, hárompontos ceruzafogásban tartja a krétát (mert máshogy nem is lehet). Világszerte, és most már Magyarországon is egyre több gyerek tapasztalja meg a rajzolás élményét és válik számára ismeretlenné helyes ceruzafogás elsajátítása körüli herce-hurca.
Szívesen fogja kezébe a ceruzát, örömmel rajzol és nem okoz számára traumát a kézírás (legyen az folyóírás, vagy nyomtatott betű) megtanulása. Talán még gitározni is megtanul majd mindannyiunk örömére, dacára, hogy a YouTube-on is hallgathatna zenét.
