Letörött a kávés csésze füle vagy darabokra tört a gyerek kedvenc játéka. Semmi baj, ha van nálunk pár csepp cián-akrilát, vagy közismertebb nevén pillanat-ragasztó (sic!).
Ha azt mondom cián, bizonyára mindenki a halálos méregre gondol. Filmjelenetek rémlenek fel előttünk, amint a gyilkos vegyület puszta érintésétől gyors idegrángások közepette a főgonosz (alternatív filmművészeti alkotások esetén értelemszerűen a főhős) holtan rogyik össze. Nem véletlen, hogy miután a briliáns kémikus, feltaláló, Dr. Harry Coover (1917-2011), aki 460 szabadalommal ajándékozta meg az emberiséget, rájött, mi mindenre használható a cián-akrilát, senkinek sem jutott eszébe ezt a nevet használni. Inkább 9/10-nek vagy superglue-nak, nálunk pedig pillanatragasztónak nevezték el és vált a nyolcvanas évek közepén számos vicc forrásává Sas István reklámfilmjeinek köszönhetően.
A cián-akrilát azonban ragasztás során olyannyira nem mérgező, hogy az orvosok a mai napig használják sebösszehúzásra (a belőle hő hatására felszabaduló gázok viszont annál inkább, de erről majd később - a szerk.). Különösen gyerekeknél hasznos, ha általa elkerülhetők a sebvarrás kellemetlenségei az amúgy sem könnyen kezelhető, és a sérülés miatt már eleve rémült kis páciensek esetén.
Dr. Harry Coover azonban korántsem azért bukkant a cián-akrilátra mert hatékony sebösszehúzó kötőanyagot akart kifejleszteni, még csak azért sem, mert letörött a kávés csészéjének füle.
Az Eastman Kodak cég alkalmazottjaként a II. Világháború idején azon dolgozott, hogy puskák célzókészülékéhez találjon üvegszerűen áttetsző műanyagot. Ekkor akadt rá a cián-akrilátra, ami vízszerűen áttetsző volt ugyan, de azonnal hozzáragadt mindenhez, amihez csak hozzáért. Ezért félre is dobta jó pár évre a vegyületet.
A következő alkalommal még mindig hadiipari felhasználás céljából került elő a cián-akrilát. 1951-ben a kutatók, szintén a Kodaknál, vadászrepülőgépek pilótafülke fedeléhez kerestek magas hőtűrő képességű akrilát polimereket. Fred Joyner épp a különböző műanyagok fényáteresztő képességét mérte, amikor nem figyelve főnöke Dr. Coover intelmeire, a refraktométer lencséi közé cseppentette a cián-akrilátot. Kétségbeesetten jelentette, hogy a lencsék pillanatok alatt összeragadtak, tönkretéve az akkor 3,000 dolláros berendezést, amikor Dr. Coover ráeszmélt az életét már oly sokszor megkeserítő vegyület igazi hasznára.
A cián-akrilát ugyanis vízzel érintkezve azonnal polimerizálódni kezd, és erős, hosszú molekulaláncot alkot a két összeragasztandó felület között. Ehhez még vizet sem kell a felületre locsolni, a cián-akrilátnak a levegő páratartalma bőven elegendő a kötéshez. Mivel fontos, hogy a vegyület minél nagyobb felületen érintkezzen a levegővel, célszerű minél vékonyabban felvinni a ragasztandó felületre.
Bár az anyag és az ötlet adott volt, mégis hét évnek kellett eltelnie, hogy piacra dobják az Eastman 910-et (a név onnan eredt, hogy 9-10 másodperc alatt összeragaszt bármit). Igazi sikerre mégsem a Kodak, hanem a Loctite cég vitte, akiknek a Kodak a 60-as években eladta a szabadalmat és akik az elkövetkezendő évtizedekben továbbfejlesztették a vegyületet, bár az alap összetevő mindmáig változatlan maradt. Ragasztásra elsősorban az etil, vagy metil alapú cián-akrilátot, míg a gyógyászatban inkább az oktil-cián-akrilátot használják.
A pillanatragasztó fő alkotóelemét a cián-akrilátot az élet számos területén alkalmazzák, ahol gyorsan össze kell ragasztani valamit, segítségére volt a felcsereknek a vietnámi háborúban, és nagy barátja a barkácsolóknak, a modellezőknek és kozmetikusoknak is, de polimerizációs tulajdonságainak köszönhetően ujjlenyomatok megtalálására és rögzítésére is remekül alkalmas nem porózus felületeken.
Ha a pillanatragasztónál tartunk, nem ugorhatunk át egy hasznos jó tanácsot. Nyilván sokaknak meggyűlt már a baja az ujjra folyt ragasztóval, amelyet lehetetlen eltávolítani. Ahelyett azonban, hogy ollóval, körömreszelővel esnénk neki és maradandó károsodásokat okoznánk bőrünkön, vegyük elő a jó öreg acetont (hétköznapi nevén körömlakklemosót), amely kiválóan oldja a cián-akrilátot.Sőt, ha várunk néhány napot, a ragasztó önmagától leválik bőrünkről. Ez a tanács persze nem vonatkozik létfontosságú szervekkel, szemmel, szájjal stb. való érintkezésre, amikor orvosi segítségre van szükség.
Amit pedig sose tegyünk cián-akriláttal: ne öntsük pamutra vagy gyapjú textíliára, mert valami hasonló történik vele, mint ezzel a vattapamaccsal a két anyag közötti heves reakció folytán felszabaduló hő hatására:
(FIGYELMEZTETÉS! Senki se próbálja ki a kísérletet felnőtt szakember ill. megfelelően ellenőrzött körülmények hiányában, mert a felszabaduló gőzök mérgezőek!)
