„És mégis mozog (a föld)”, mondá a ma éppen 450 éve született Galileo Galilei, és mielőtt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték volna az inkvizítorok, bizonyságul dobbantott, hogy beleremegett a föld. Hányat is?

Az a jó abban, ha valaki 450 éve született, hogy a köréje szőtt legendáknak már semmi köze sincs a valósághoz. A tudomány feltétlen hívei és a bigott hívők között évszázadok óta dúló ádáz vita egyik kedvelt folklór eleme Galileo Galilei inkvizíció általi kegyetlen meghurcolása. Bár ma már csak ritkán botlunk bele (de azért belebotolhatunk) a kivégzéséről értekező cikkekbe, sokakban él mégis az a kép, amikor szegény öreg Galilei mestert vasra verve kísérik börtönébe az elvetemült inkvizítorok, ahol előbb megvakul, majd keserves kínok között elhalálozik.

A Pisa-ban született, eredetileg orvosnak készülő természettudós és feltaláló nevéhez annyi minden fűződik, hogy annak bemutatására ezen poszt keretében nem vállalkozunk, ezért most elsősorban csillagászati felfedezéseire koncentrálunk.

Bár a távcsövet magát a tévhittel ellentétben nem ő találta fel, ő volt az, aki elsőként használta a csillagok tanulmányozására. Ennek köszönhetően felfedezte többek között a Jupiter négy legnagyobb holdját (melyeket ma Galilei holdaknak neveznek), továbbá azt, hogy a Vénusz ugyanolyan fogyó és növekvő fázisokat mutat, mint a Hold, amellyel alátámasztani vélte a Kopernikusz által megalkotott heliocentrikus matematikai modellt.

A legenda szerint ez szöges ellentétben állt az egyház korabeli tanításaival, amellyel Galilei kivívta az egyházfők haragját. Valójában azonban nem csak, hogy nem haragudtak meg rá, de a legfelsőbb egyházi körök támogatását élvezte. A toszkán nagyhercegnő Medici Krisztina egyik legfőbb pártfogoltja, a csillagászat iránt érdeklődő egyházfők között olyan népszerű volt, hogy amikor egy túlbuzgó inkvizítor 1616-ban eljárást indított ellene, V. Pál pápa a bíborosok előtt tartandó díszelőadással „büntette”. Az előadás olyan jól sikerült, hogy Galile egyházfői biztatást kapott a heliocentrikus világképpel kapcsolatos kutatások folytatásához. Igaz, azzal a kiegészítéssel, hogy Galilei elméletét, megfelelő bizonyítottság hiányában (tudományosan valóban csak két évszázaddal később sikerült bizonyítani) matematikai modellként lehetett tanítani.

VIII. Orbán pápa trónra lépése, aki Barberini bíborosként Galilei hívei és csodálói közé tartozott, tovább erősítette a mester pozícióit egyházi körökben, mi több, állandó életjáradékkal ajándékozta meg őt. Cserébe annyit kért Galileitől, hogy elméleteit próbálja meg a kopernikuszi és a ptolemaioszi (geocentrikus) világnézet mellett és ellen szóló érvek ütköztetéseként bemutatni, egyértelművé téve benne a pápa állásfoglalását a kérdésben. Galilei azonban csak részben fogadta meg az intelmeket. Bár értekezését párbeszédes formában írta meg (Párbeszédek: a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról – a szerk.), az egyházi álláspontot egy Simplicius (együgyű) nevű személy szájába adta, aki ráadásul többször ellentmondásba kerül önmagával, így finoman szólva is gúnyt űzött a pápából és az egyetemes anyaszentegyház álláspontjából.

Ám még ez is kevés volt ahhoz, hogy egyházi körökben kegyvesztetté váljon. Az inkvizítori cenzúra 1632 elején még minden komolyabb fenntartás nélkül engedélyezte megjelentetését. A 30 éves háború és a reformáció elleni küzdelem hevében azonban néhány lelkes inkvizítornak sikerült meggyőznie VIII. Orbán pápát, hogy a római törvényszék elé idézze a tudóst eretnek tanok terjesztése miatt, amelynek Galilei hosszas unszolás árán, öt hónappal később (!) eleget is tett. Maga a pápa, régi barátságukra való tekintettel, arra kérte az inkvizítorokat, hogy kezeljék jóindulatúan az ügyet és tekintsenek el a személyét érintő sérelmektől. Részint ennek, részint Galilei még meglévő egyházi barátainak köszönhetően az 1633. februárjában kezdetét vevő per még ez év nyarára le is zárult, mialatt Galilei előzetes letartóztatás helyett egy vatikáni luxus lakosztályban töltötte idejét, ahol állandó személyzet szolgált neki.

Az ítélet első hallásra rendkívül szigorú volt. „Súlyos tévedés és eretnekség gyanúja” miatt kirótt életfogytig tartó házi őrizet, korábban kiadott könyveinek betiltása mellett kötelezték tanai visszavonására (amit készséggel meg is tett), és megfosztották a további írások publikálásától. Ezt az ítéletet azonban inkább kirakatnak szánták, ahogyan a pert is.

A házi őrizetet az 1633. végén kitört pestisjárvány idejéig a sienai érsek fényűző palotájában töltötte, majd visszatért professzori luxuskúriájába, a Firenze melletti Arcetribe, ahol az életéből hátralévő kilenc évben a számára továbbra is folyósított pápai életjáradékból és a Mediciektől kapott „szerény” nyugdíjból tengette napjait. A tudományos írások tiltását pedig olyannyira nem vette senki sem komolyan, hogy élete fő művét, a Discorsit (Teljes címe: Matematikai érvelések és bizonyítások két új tudományhoz kapcsolódóan”) is "rabsága" idején alkotta meg, mely a majdani newtoni fizika alapjait szolgálta. Nem sokkal ezen művének megjelenése után sajnálatosan bekövetkező vakságát sem a börtöncellának, hanem sokkal inkább a napfoltok távcsővel történő tanulmányozásának, és az ebből eredő zöld hályognak köszönhette.

Ami pedig a dobbantást illeti. A történetírók szerint Galilei sehol sem dobbantott. Sem a per alatt, sem az ítélethirdetéskor, sem később, mint ahogyan arra sincs bizonyíték, hogy sokat idézett mondata valaha is elhangzott szájából. Már halála után, egy 1645-ben készített festményen tűnik fel először ez a felirat, mely Galileit börtönben ábrázolja, ahol maga sosem fordult meg.

Mindenesetre ha dobbantott is volna, Jókai Mór óta tudjuk, hogy az minket magyarokat úgysem érintett volna.