Miről énekelnek a Bajnokok Ligája himnuszában?
2013. május 25. írta: Curiocity

Miről énekelnek a Bajnokok Ligája himnuszában?

Ma este ismét BL döntő lesz. Miután a győztes konfetti zápor és tűzijáték közepette magasba emelte a trófeát, az idei szezonban utoljára csendül majd fel az ismerős dallam és zeng a fülünkbe a St. Martin Academy in the Fields kórusa. De vajon miről énekelnek? És honnan olyan ismerős ez a dallam?

bl2012.jpg

Bizonyára onnan, vágnánk rá könnyedén, hogy 1992 óta lépten-nyomon belebotlunk. Amióta csak a korábbi Bajnokcsapatok Európa Kupáját felváltotta a Bajnokok Ligája,  ősztől tavaszig hetente felcsendül a fennkölt kórusmű. Pedig Tony Britten alkotása valójában egy több százéves zenemű újragondolása. A brit tévésorozatokban kevésbé járatosak számára Tony Britten legfeljebb onnan lehet ismerős, hogy a Robotzsaru című Terminátor klónfilm zenéjéhez ő fogta kezébe a karmesteri pálcát. Az UEFA felkérésére pedig George Frideric Handel egyik koronázási himnuszát dolgozta át, hogy a mindenkori bajnokcsapatok bevonulását királyoknak kijáró dallamok köszönthessék.

Amikor a német származású brit zeneszerző Handel (németesen Händel) megírta négy himnuszát Nagy Britannia újdonsült uralkodója, II. György 1727-es megkoronázásához, valószínűleg azt se gondolta volna, hogy a „Sádók a pap” című tétele ettől kezdve minden alkalommal felcsendül majd a brit uralkodók felszentelésekor. Azt meg pláne nem, hogy több mint két és fél évszázaddal később ugyanez a dal szolgál az egyik legrangosabb európai sportesemény himnuszának alapjául.

sadok.jpg

Sádók, akiről az eredeti zenemű szól, nem más, mint a pap, aki az Ótestamentum szerint felkente Salamon királyt. Dávid király meggondolatlan félrelépéséből született fiát a főpap helyett azért Sádók szentelte fel, nehogy Izrael trónja Salamon féltestvérének, Adóniának kezére jusson. Akit az esetleges lázadást megelőzendő, Salamon király uralkodásának hajnalán sietve meg is öletett. Jó tett helyébe jót várj alapon, a Salamon királyt felszentelő Sádók hamarjában a főpapi tisztséget is átvehette az Adóniát támogató Abjátár főpaptól.

Cornelis de Vos: Salamon királlyá szentelése

A Bajnokok ligájának himnusza a kor igényeinek megfelelően csaknem két perccel rövidült az eredeti Handel műhöz képest, ám a szerző nem elégedett meg ennyivel, hanem a dalszöveget is újra alkotta. A multikulturális Európa szellemében mindjárt három nyelven, de így legalább könnyebb volt kitölteni a három percet a finoman szólva is faék egyszerűségű mondanivalóval.

Németül Franciául Angolul

A legjobb csapatok
A bajnokok
A legjobbak
Egy nagy sportesemény
Ők a legjobbak
A bajnokok
A legjobbak
A bajnokok
A legjobbak

Ezek a legjobb csapatok
A legnagyobb csapatok
Egy nagy összejövetel
Ők a legjobbak
A legnagyobb csapatok
A legnagyobb csapatok
A nagy esemény
A bajnokok
A nagy esemény
A bajnokok
Ezek
a bajnokok

A bajnokok

Persze, azt is el kell ismerni, hogy az eredeti mű sem túlságosan bonyolult a mondanivalót illetően.

Sádók pap, és Nátán próféta, kik fölkenték Salamon királyt
S a nép felette ujjongott, majd ezt kiáltá:
Isten óvja a királyt! Éljen a király!
Örökké éljen a király!
Ámen, allelujah.

Ám ha valaki ma este úgy dönt, szeretné valóban a királyoknak kijáró tisztelettel üdvözölni a bajnokokat, halkítsa le a televízióját és hallgassa meg az eredeti koronázási himnuszt.

A bejegyzés trackback címe:

https://curiocity.blog.hu/api/trackback/id/tr355316536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2013.05.25. 19:34:56

A robotzsarunak tök jó a zenéje.
Lehet megkövezni!

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.25. 20:33:20

Teljesen rendben van focimeccsen a faékes változat. Az eredetit orbán bevonuló zenéjének kéne használni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.05.25. 21:54:46

Már a hideg kiráz ettől a vernyogástól. Így, kiragadva, egy a stílusától nagyon távoli hangulatban, egy teljesen más eseményen marha idegesítő. Ha a koronázási misén szólalna meg, valószínűleg rendben volna, oda pont passzol.

A szövegből egyedül a hozsánnát értem, az viszont nincs a leírt szövegben. :-)

A Robotzsaru majdnem minden elemében más, mint a Terminátor. Gép–gép, kábé ennyi a hasonlóság.

Void Bunkoid 2013.05.25. 21:59:11

Ejnyebejnye!!!

A Robotzsaru zenéjét nem Tony Britten szerezte, ő csak a karmester volt kéremszépen a felvételekor.

A zeneszerző a zseniális Basil Poledouris volt (Kék lagúna, Conan a barbár/pusztító, de a Starship Troopers is az ő nevéhez fűződik).

A legjobb Poledourisban, hogy úgy tudott filmzenét szerezni, hogy amúgy hulladék zsékategóriás felejthető sz*rok javarészt az ő zenéje által teremtett hangulatnak köszönhetően váltak kultklasszikussá - a Conanra különösen igaz, azt a képi világot meg a röhejes harcjeleneteket olyan monumentális zene nélkül még bizony Arnold sem tudta volna megmenteni a süllyesztőtől, de így bezzeg :)

Void Bunkoid 2013.05.25. 22:01:42

@Androsz: más bezony. A terminátor jóval sötétebb, elgondolkodtatóbb, a robotzsaru ahhoz képest egy habkönnyű matiné, no meg a terminátort nem próbálja Leland Palmer/BOB egy diszkóban tökönrúgni :D

csavari 2013.05.26. 05:41:25

A bírók nyerték meg a Bayernnek a BL-t! A ribéryt azonnal ki kellett volna állítani a szándékos ütésért, a második sárga lapot is elhanyagolták a Dante féle esetnél! Két nem kiállítást kapott ajándékba a Bayern, különösen ribéry esete volt felháborító, hogy még csak lapot se kapott!

Powerslave 2013.05.26. 07:31:33

@csavari Szerintem meg téged kéne kiállítani, amiért ideömleszted a hülyeségedet. Menj szépen, és keress egy olyan blogposztot, ami a meccsről szól.

MACISAJT 2013.05.26. 08:13:20

@Androsz: ("A szövegből egyedül a hozsánnát értem, az viszont nincs a leírt szövegben. :-)")

Én meg valamiért állandóan azt hallom hogy "tatanka", hogy a lemászárolt indiánoknak is jusson valami:)

evil demon satan devil 2013.05.26. 09:02:11

kár, hogy már 16-17 éve nem csak a bajnokok ligája...4-5 ország 15-20 csapatának házibajnoksága let

Curiocity 2013.05.26. 21:04:32

@Void Bunkoid: Köszönöm az észrevételt. Javítva:)
süti beállítások módosítása