Hétfő reggel ismét több tízezren teszik fel majd ezt a kérdést: ugyan kinek jutott eszébe, hogy négy év hiábavaló szenvedését még egy teljességgel felesleges tortúrával koronázza meg, amikor majdnem egy hónappal hamarabb befejeződött a tanév.

Leopold Graf von Thun und Hohenstein (1811. április 7. – 1888. december 17. ), az érettségi "feltalálója". 

Ugyan mi értelme újból kielemezni a magyar és világirodalom műremekeit, és megoldani a sehol sem használható algebrai egyenleteket, ha már annyiszor megtette ezt a szerencsétlen diák középiskolai évei alatt? Az angolt meg amúgy is napi rutinnal használja, amikor a Facebook-on like-olja a legújabb first person shooting game Youtube videóját és kommenteli egy sokatmondó LOL-lal és selfie-zi magát a haverjával Kinect-ezés közben egy hatalmas smiley-val (sic!).

Kész szerencse, hogy a diákok többségét nem érdekli a történelem. Képzeljük csak el, milyen kedvvel indulnának érettségizni, ha tudnák, hogy az érettségi nem is magyar találmány, hanem egyenesen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni Habsburg önkényuralmi rendszer kiépítésének egyik első lépése volt!

A magyar közoktatási rendszert, miként az egész Habsburg birodalom oktatási rendszerét, még a XIX. század közepén is a Mária Terézia által 1777-ben létrehozott Ratio Educationis és annak 1806-ban módosított változatai szabályozták.

Nem véletlen, hogy az újdonsült császár, Ferenc József neo-abszolutista hatalmának kiépítése során különös szerepet kapott az oktatási rendszer átalakítása, hogy az minél inkább felzárkózzon más európai országok szintjéhez és egyszersmind segítse a császárhoz hű közigazgatás feltöltését jól képzett döntéshozókkal. A Bach korszak kultuszminisztere, Leo Thun gróf által megalkotott, egyszerűen csak Entwurf-nak (tervnek - a szerk.) nevezett tanügyi reformot 1849. október 9-én jegyezte ellen az érettségiző kort alig túlhaladott uralkodó.

A reform elsősorban porosz és francia mintára kialakította a nyolcosztályos gimnáziumok rendszerét, mely a korábbi hatosztályos gimnázium és az utána következő kétéves akadémiai – filozófiai képzést vonta a középfokú képzés keretei közé. A reform azonban nem állt meg egy ilyen egyszerű „tollvonásnál”. Módszeresen átalakította a tanárok képzését, a korábbi „polihisztori” tanármodell helyébe a szaktanári képzést emelve. Nagyobb hangsúlyt fektetett a tanárok pedagógiai képzésére, illetve szisztematikus vizsgáztatására is. Az átalakítás másik fontos pillérének számított a szakképzés fejlesztését célzó, többnyire hatosztályos reáliskolák létrehozása a humán irányultságú gimnáziumokkal párhuzamosan. Ezen oktatási reform központi eleme volt továbbá a középiskolai tanulmányok lezárását célzó érettségi vizsga is.

Mindez minket magyarokat nem érintett volna különösebben, ha nem bukik el a szabadságharc. Így azonban az elődje által szentesített áprilisi törvényekre fittyet hányó Ferenc József megvonta a függetlenséget és az alkotmányosságot Magyarországtól, majd a Bécsből irányított közigazgatás eredményeképpen ránk is kötelezővé tette a Habsburg birodalom oktatási rendszerét, ideértve az érettségi vizsgákat 1851-től kezdődően.

Nem meglepő módon, a magyar oktatásügy több vezetője is sokáig tiltakozott az érettségi és a hozzá kapcsolódó intézményi átalakítások ellen (pl. az Andrássy kormány kultuszminisztere, br. Eötvös József), nem beszélve a református egyházról, mely annak idején az iskolák első számú fenntartója volt, így saját fenntartói önállóságának megkurtítását látta az új rendeletekben. Bírálták az érettségit emellett a diákok felesleges pszichikai megterhelése és egészségügyi szempontok kapcsán is.

Az érettségi vizsgával szembeni ellenállás azonban jóval az 1867-es kiegyezés után is többször fellángolt. Először 1883-ban, amikor a köztisztviselők minősítéséről szóló törvény, a köztisztviselői karba jutás alapfeltételévé tette az érettségit. Szociális oldalról a társadalmi szelekció egyik eszközét látták benne, szakmai oldalról pedig a „tömegesítés”-ből adódó minőségi romlást vizionálták a szakemberek. Másodszor 1934-ben, amikor a honatyák ismét nekibuzdultak az érettségi rendszer átalakításának, ám csakúgy, mint az 1883-as kétszintű érettségi rendszer bevezetése, ez a kezdeményezés is hamvába holt.

Bár a felvételi rendszer 1952-es bevezetésével a „hagyományos” érettségi vizsga a kétszintű érettségi bevezetéséig megszűnt a felsőoktatási intézményekbe szóló „vízum”-ként működni, évről évre tanulók tízezrei izgulják végig a májust, hogy aztán egy érettségi bankett alkoholmámorában oldhassák fel a felgyülemlett feszültséget.

Nekik mi mást is üzenhetnénk addig, minthogy fogják fel az érettségit olyan lazán, mint ahogyan azt Nádas György humorista tette, az azóta már klasszikussá vált történelem érettségijével.