Mikor homokoztál utoljára?
2014. április 11. írta: Curiocity

Mikor homokoztál utoljára?

Lélegzetállító újdonságokat nem csak egy új okostelefon, vagy játékkonzol tud produkálni. Néha teljesen hétköznapi dolgok, mint amilyen a homok is, új értelmet nyerhetnek leleményes feltalálóknak köszönhetően.

et_homokbol.jpg

 

Itt a jó idő, vége a négy fal közötti senyvedésnek, irány a játszótér, ahol a gyerek önfeledten játszhat a homokban, a szülő pedig végre lebonyolíthatja rég halogatott telefonbeszélgetéseit, vagy zavartalanul chatelhet a Facebookon. Feltéve, hogy nem telepszik mellé egy másik szülő, aki unalmában beszédbe elegyedik vele.

Eltekintve néhány perverz apukától, aki kreatív hajlamait a homokozóban éli ki, a legtöbbünknek eszébe sem jutna belemászni a homokba, ott várat építeni, vagy éppen dömperrel homokot szállítani. Ugyan ki szeretné, hogy piszkos legyen a cipője, belefolyjon a homok, vagy homokszemek ragadjanak a körme alá. Meg hát amúgy sem vagyunk már gyerekek!

Nemrég azonban ráakadtunk egy különleges homokra, amely alapjaiban változtatta meg véleményünket a homokozásról. A Kinetic Sand (Örökmozgó homok) 98% tisztított homok és 2% speciális kötőanyag keveréke, amely a homoknak teljesen egyedi állagot és viselkedést kölcsönöz.

 

Amikor először beletúrtunk, arra számítottunk, hogy miként a vizes homok, hideg lesz, és pillanatok alatt kiszárítja majd a kezünket. Ehhez képest az anyagnak egyáltalán nincs nyirkos érzete, bársonyként siklik végig a kezünkön, folyik át az ujjaink között, miközben egyetlen homokszem nem sok, annyi se tapad rá. Legszívesebben mást se csinálnánk vele, mint egész álló nap folyatnánk át a kezeink között. Persze az ember nem tudja megállni, hogy ne kezdjen el építgetni, formákat készíteni belőle. Állagánál fogva ugyan csak kb. 10-15 centiméter magas építményeket lehet alkotni belőle, de egy íróasztalon, a klaviatúra szomszédságában nem is vágyik többre az ember.

Bizony, nincs szükség külön homokozó tálra, és tízkilónyi mennyiségre sem. Fél kilóval remekül el lehet játszani bármilyen asztalon. A széthulló homokszemeket pedig egy kézmozdulattal feltakaríthatjuk, mivel a Kinetic Sand szemcséi egymáshoz érve éppúgy összegyűjtik egymást, mint a Terminátor „higanyembere”. És még a tárolással sincs gond. Révén, hogy állagát nem a víznek, hanem egy valójában szilárd kötőanyagnak köszönheti, sosem szárad ki. Több mint egy hónapja tároljuk a szekrényünkön és pontosan olyan az állaga, mint amikor megvettük.

Persze a Kinetic Sand-et eredetileg nem arra találták ki, hogy unatkozó felnőttek ezzel töltsék ki munkaidejüket, vagy ennek segítségével lazítsák el magukat egy agyzsibbasztó értekezlet után, hanem a gyermekek fejlődésének elősegítése céljából. A Kinetic Sand ugyanis azon kívül, hogy a gyerek élvezettel játszhat vele a szobában akkor is, ha kint éppen rossz idő van, vagy épp nincs lehetőség a játszótérre menni, remekül fejleszti a finom motoros mozgást.

Azt a finom motoros mozgást, melynek fejlettsége a legfrissebb kutatási eredmények alapján már óvodás korban előrevetíti az olvasáskészség és matematikában való eredményesség szintjét. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy az óvodáskorban fejlettebb finom motoros készséggel rendelkező gyerekek sokkal jobban teljesítenek általános iskolai éveik alatt.

Mindez nem véletlen. Az idegrendszer fejlődését és az idegpályák összekapcsolódását nagy mértékben segíti a finom motoros mozgás, amit tapintáskor, az ujjakkal végzett foglalatosság során használunk (pl. rajzolás, építőjátékok, gyurmázás, homokozás). A homloklebeny ugyanis, amely a gondolkodásunkért és a környező világunk észleléséért-érzékeléséért felel, a motoros információk feldolgozásának központja is egyben. Ha például valamit megfogunk, a homloklebeny segítségével ismerjük fel, hogy az egy kocka, hideg vagy meleg, kellemes-e a tapintása vagy sem. Minél több inger éri agyunk ezen területét, annál összetettebb, árnyaltabb képünk lesz a környezetünkről és annál könnyebben fogunk új ismereteket elsajátítani, és rendszereket meglátni kaotikusnak tűnő világunkban. Olyan elvont tudományok elsajátításához, mint amilyen a matematika, ez a képesség elengedhetetlen. Gondoljunk csak a geometriai formák azonosítására.

A finom motoros mozgás fejlettsége kisiskolás korra már abból a szempontból is meghatározó, hogy milyen feladatokra fordíthatja agyunk meglévő kapacitásait. Azok a gyerekek ugyanis, akik fejlettebb finom motoros mozgásuknak köszönhetően ügyesebben bánnak a ceruzával, akár rajzolásról, akár írásról van szó, sokkal több energiát fordíthatnak a betűk és számok tanulására, illetve egyéb ismeretek elsajátítására, mint azok, akiknek az is komoly erőfeszítést igényel, hogy egyenes vonalat, vagy szabályos karikát rajzoljanak.

Ha pedig a finom motoros mozgás fejlesztését összekapcsoljuk a szem-kéz koordinációval (pl. nem csak matatni hagyjuk a gyermeket, hanem valamilyen formát másoltatunk le vele), az eredmények még kedvezőbbek, mivel ez utóbbi tevékenység agyunk több területét (a látás-térérzékelést a mozgás koordinációval) egyidejűleg készteti munkára, ezáltal elősegítve mindkét terület fejlődését.

Eszerint, aki sokat homokozik, épít és rajzol, nagyobb eséllyel lesz matematika professzor?

Természetesen ehhez még rengeteg másra is szükség van (pl. érdeklődésre, kitartásra, szorgalomra). Mindazonáltal a finom motoros mozgás célirányos fejlesztése mind a tanulási nehézségek leküzdésében, mind pedig a korai tehetséggondozásban egyre nagyobb szerepet kap. Úgyhogy, ha jót akarunk gyermekünknek, ne csak az okostelefont, meg a tabletet matassa naphosszat, hagyjuk csak túrni és mintázni a homokot.

 

Bővebben a finom motoros mozgás és tanulmányi eredmény kapcsolatáról >>>

A bejegyzés trackback címe:

https://curiocity.blog.hu/api/trackback/id/tr856013709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JungForever 2014.04.11. 23:49:48

Állat jóóóó! Hej, ha nekem ilyenem lehetett volna, biztos nem húznak meg matekból:)
süti beállítások módosítása