Miért van értelme évszámokat magolni?
2014. március 13. írta: Curiocity

Miért van értelme évszámokat magolni?

Ki gondolta volna, hogy az évszámok magolásának bármi értelme lenne azon kívül, hogy a tanárok túráztathatják vele a diákokat? A minap az is kiderült, hogy kifejezetten segíti a tanulást!

 tortenelem.jpg

 

"Bírtam én a történelmet is, csak ne kellett volna folyton évszámokat magolni" - mondják sokan velem együtt, ha kedvelt és kevésbé kedvelt tantárgyakról kérdezik. Ugyan ki tudja fejben tartani, mikor kötötték a párizsi békét és mettől meddig uralkodott Aba Sámuel? Nem mellékesen, kit érdekel. De mielőtt bárki megijedne, nem a történelemoktatásról szeretnénk parázs vitát indítani, inkább arra keressük a választ, fontos-e agyunk számára egyáltalán, hogy mi és mikor történt.

A Kalifornia Egyetem kutatói a minap kimutatták, hogy agyunk emlékezésért felelős egyik területe, a hippokampusz nem csak tartalmi alapon rögzíti az emlékeket, hanem időrendi összefüggésben is. Azaz nem csak azt tárolja, mit látunk, mit hallunk, hanem azt is, hogy mi volt előbb vagy később. Agyunk más területeinek ezzel szemben teljesen lényegtelen mi és mikor történt.

Hogyan sikerült minderre rájönni?

A Pszichológia Tanszék és Neorológiai Tudományok Központjának tanára, Hsieh and Charan Ranganath által vezetett kísérletben állatok és tárgyak képeit mutatták az önkénteseknek. Ezután agyi aktivitásuk nyomon követése mellett újra megmutatták számukra a képsorozatot, különféle kérdések kíséretében, minthogy „élő-e vagy élettelen”, „meleget ad-e”, stb.

A kérdések arra késztették a résztvevőket, hogy emlékeik között kutassanak a válaszok megtalálása érdekében. Amikor a képeket az első megtekintéssel megegyező sorrendben látták, a résztvevők könnyebben adtak választ, mivel sejthették, mi lesz a következő kép. Az agyi aktivitás vizsgálatából a kutatók megállapíthatták, mely agyi területek aktivizálódtak a különféle képek láttán. Amikor azonban a képeket kevert sorrendben mutatták, egészen más képet mutatott az agyi aktivitás, a korábban aktívnak látszó területek teljesen eltűntek. Azaz a hippokampusz attól függően rögzítette az emlékképeket, hogy azok milyen időrendi sorrendben kerültek megmutatásra.

A kutatók korábban meg voltak róla győződve, hogy agyunk számára az emlékek tárolásánál csak a tartalom a lényeg, a hippokampusz működése azonban ennek gyökeres ellentettjét mutatja.

Mire jó mindez?

Nem csak azért mert újabb ismeretekkel gazdagodtunk agyműködésünket illetően, hanem mert a memóriagondokkal küszködők számára is segíthet majd hathatós megoldásokat találni.

De az évszámok biflázásába belegebedni készülő diákok is könnyen profitálhatnak a felfedezésből. Ha az évszámokhoz tartozó eseményeket lerajzolják és sorrendbe rendezik, agyuk minden bizonnyal hatékonyabban fogadja be és őrzi meg azokat legalább a következő töri dolgozatig. Éppen úgy, ahogyan azt Mark Twain 1835. november 30. – 1910. április 21.)  javasolta közel száz évvel ezelőtt, 1914. decemberében.

Ha tényleg segített, ne sajnáld a lájkot:)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://curiocity.blog.hu/api/trackback/id/tr785859266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PeterSpam 2014.03.14. 12:58:25

És mi van akkor, ha rajzolni sem tudok?

Adrienne Szalai 2016.05.21. 17:28:12

Nem szeretnék kötözködni, de kicsit fura az utolsó mondat a számokat illetően. :)
"Éppen úgy, ahogyan azt Mark Twain 1835. november 30. – 1910. április 21.) javasolta közel száz évvel ezelőtt, 1914. decemberében."
süti beállítások módosítása