Mi az, hogy! Kivált, ha a GPS-nél is fejlettebb, iránytűket és távközlési műholdakat sem igénylő navigációs rendszerrel rendelkezik. Szerencsére neki elegendő fánkot adni ahhoz, hogy elkerüljük a háborús konfliktust.

A galambokról eddig is köztudott volt, hogy veszedelmes jószágok. Hiába próbálta őket szebb színben lefesteni Picasso, hiába zengtek turbékolásukról szerelmes dalokat a költők, ha már sétáltunk el villanyvezetéken hadrendbe állított csapataik alatt, pláne ha már el is találtak minket lövedékeikkel, tudjuk mire képesek a biológia hadviselés ádáz harcosai.

Arról nem beszélve, hogy olyan navigációs rendszerrel rendelkeznek, amihez nincs szükség se iránytűre, se távközlési műholdakra, se Google Maps-re.

A tudósok éveken át küzdöttek azon, hogy megfejtsék navigációs rendszerük titkát, de az elmúlt negyven évben csupán annyira jutottak a kérdést illetően, hogy ha a galambok szaglása sérült vagy otthonuk környékén megzavarta valami a természetes széláramlatokat, akkor romlott tájékozódási képességük. Mindez azonban kevés volt annak bizonyítására, hogy a galambok szaglás útján tájékozódnának.

Hans Wallraffnak, a Max Planck Ornitológiai Intézet kutatójának minap publikált kutatása viszont végre lerántja a leplet. Wallraff egy Würzburgi galambdúc 200 km-es körzetéből vett levegőmintákat, melyből megállapította, hogy az abban előforduló bizonyos illékony szerves vegyületek jelenléte meghatározott módon változik az atmoszférában, így adott pontot nem csak koordináták, hanem a szagok koncentrációja alapján is remekül meg lehet határozni. A galambok pedig pontosan fel tudják térképezni, hogy adott helyen milyen szélirányok milyen jellemző szagokat és milyen intenzitással hordoznak. Így ha mondjuk néhány száz kilométerre délre viszik őket állomáshelyüktől, abba az irányba kezdenek repülni, amerre a tájékozódást segítő szagok koncentrációja közelíteni kezd ahhoz. Körülbelül úgy, ahogyan a közeli Mc Donaldsot betájoljuk a sült krumpli illatáról.

Wallraff netán lepaktált volna az ellenséggel és elbeszélgetett velük? Szerencsére nem kell ettől tartani. Wallraff a számítógépes modellezést hívta segítségül és virtuális galambokat tanított meg a tájoláshoz legmegfelelőbb szagok megtalálásához és az elmélet igazolásához. A virtuális galambok többgenerációs tenyésztése révén sikerült elérnie, hogy azok pusztán a széljárás és a jellemző szagok „mérése” révén, minden egyéb navigációs eszköz nélkül ráleljenek a hazavezető útra.

A Hitchkock rajongókat leszámítva most nyilván azt kérdezitek, mindebből miért következik, hogy a galambok képesek lennének akár háborút is kirobbantani az emberiség ellen? A következő film remélhetőleg, meggyőz majd benneteket.

Megjegyzés: Aki H.G. Wallraff kutatásáról bővebben is olvasna, az itt folytathatja.