Tudjuk mitől kék az ég, tudjuk mitől zöld a fű. De vajon mitől színpompázik ősszel minden falevél, mielőtt még földre hullik, majd ha rá a felnőtt balszerencse hág, megcsörren, hogy nyomorát jelentse, s elporlik, szétpereg?
Ahány ház, annyi szokás. Míg az őszi lombhullás mifelénk a világirodalom legszebb kesergő költeményeire és szívfacsaró dalokra ihlette művészeinket, addig a tengerentúlon, kivált New England-ban az egyik első számú turisztikai attrakcióként kínálják, Fall Foliage vagy újabb nevén leaf-peeping caravan (levél kukkoló karaván) felkiáltással.
Mi tagadás, maga Van Gogh is megirigyelhetné a természet virtuóz ecsetkezelését és eleven színvilágát, amellyel elkápráztat minket minden ősszel, a zöldből sárgába, majd narancssárgába és vörösbe hajló lombok pingálásával. Vörös óriásként izzik fel előttünk az egykoron élénkzöld erdő, hogy néhány hét múlva már a hólepte táj fekete-fehér képe bámuljon unottan reánk.
Ha közelebbről szemügyre veszünk egy lombhullatás közelében járó falevelet, rögtön láthatjuk, hogy a messziről narancssárgának látszó levelet, valójában zöld, sárga, narancssárga és vörös foltok tarkítják. A vöröset kivéve ráadásul, mindegyik ott várakozik a falevelekben a kezdetektől fogva. Csakhogy a természet koreográfiája a show végéig nem enged mást a színpadra, mint a zöld klorofilt, mely a fotoszintézis révén éltető energiával látja el a fát. A sárga xantofilnek és a narancssárga karotinnak (mely a tojássárgája és a sárgarépa színéért is felelős), melyek szorgos statisztaként ugyan segítenek elnyelni a különböző hullámhosszokon érkező fényt, színpompás ruhájuk villogtatására csak a függöny legördülése előtt nem sokkal nyílik lehetősége.
Amikor ősszel egyre kevesebb napfény éri a faleveleket, a két pigment legnagyobb örömére a fa leállítja a klorofil termelést, és az utolsó felvonás erejéig átengedi a színpadot a részükre. De hogy ne legyen túl könnyű a két pigment helyzete, a fák legtöbbje ilyenkor még egy pigmentet képes a színpadra küldeni: a vörös színben pompázó antociánt, mely rendszerint el is lopja a show-t. Nem csak a falevelek, de a növényvilág legtöbb egyedénél. Ugyanennek a pigmentnek köszönthetjük a pirospozsgás alma, vagy málna piros színét, de a virágok változatos színárnyalatait is. Révén, hogy környezetének PH értéke szerint a kéktől a vörösig képes változtatni a színét.
Persze az antociánra nem csak a mi gyönyörködtetésünk érdekében van szükség. Mielőtt a fa végleg elhullatná életet adó leveleit, igyekszik belőlük kisajtolni az utolsó elraktározott energiamorzsát is. Ez alatt kapóra jön az anticián nyújtotta UV szűrős napernyő. Éppen ezért minél naposabb a vénasszonyok, akarom mondani az indián nyár, annál nagyobb esélyünk van vörösben pompázó falevelekben gyönyörködni.
Ha lehet hinni a meteorológusoknak, a hétvégére derűs, napsütéses idő ígérkezik. Aki teheti, baktasson hát ki a természetbe és gyönyörködjön a xantofilek, karotinok és antociánok búcsútáncában.
Aki pedig nem teheti, annak azért sem fogjuk elrontani a kedvét a hull az elsárgult levéllel. Inkább egy Máté Pétertől kevésbé megszokott, fanyar humorú nótát küldünk ajándékba.
