Kit szidjunk a bevásárlókocsiért?
2013. június 18. írta: Curiocity

Kit szidjunk a bevásárlókocsiért?

Kevés dolog van, mely ennyi boldogságot és bosszúságot hozott egyszerre az emberiség hétköznapjaiba. A háziasszonyok számára az orgazmussal is felér, amikor telepakolhatják. A férjeknek inkább csak akkor, ha sörrel teszik mindezt. De éppen eleget bosszankodunk miatta, ha nincs nálunk százforintos érme. Hát, még amikor ki kell fizetni a fájó összeget a pénztárnál!

Ilyenkor bizonyára a pokolba kívánnánk azt az embert, aki ránk szabadította az ördögi szerkezetet, mely kéretlenül szegődik mellénk minden bevásárlás alkalmával, hogy kéjsóvár tekintetével megdelejezve minket, azt is megvetesse velünk, ami egyébként eszünkbe sem jutott volna. De vajon kinek köszönhetjük a bevásárlókocsit, a fogyasztói társadalom kialakulásának első számú "felelősét"?

sylvan-goldman.jpg1937-ben, amikor még nem voltak hipermarketek, egy oklahomai kereskedő, Sylvan Goldman (1898-1984) azon töprengett, hogyan növelhetné meg szupermarketjeinek forgalmát. Dacára ugyanis az egyre bővülő választéknak, a vevők csak nem akartak nála többet költeni. Ekkor jött rá, hogy a növekedés legfőbb gátja a bevásárló kosár. Súlyos kosarakkal a kézben, a vásárlás nemhogy nem élmény, hanem éppoly fárasztó tortúra, mint amilyen a takarítás vagy a vasalás, amin jobb mihamarabb túlesni. Ezért aztán a háziasszonyok mindig éppen annyit vásároltak, amennyi egy kosárba belefért. Ami nem fért bele, azt inkább megvették másnap.

cart1.jpgEkkor Sylvan Goldman rápillantott a mellette álló összecsukható fa székre és megszületett fejében a vásárlást forradalmasító ötlet. Szerelő ismerősével fémből elkészíttette az összecsukható fémvázat, amelyre kerekeket szereltetett, az ülés helye pedig kosártartóként funkcionált. A kivehető kosarakat a szokásos módon egymásba rakva, az összecsukható bevásárló kocsikat egymás mellé állítva kis helyen lehetett tárolni, ami a kereskedő szemszögéből ideális megoldásnak tűnt.

Ám a vevők elsőre meglehetősen idegenkedtek a találmánytól. A férfiak túlságosan nőiesnek találták. Az asszonyokat pedig leginkább a babakocsira emlékeztette. „Alig vártam, hogy elfelejtsem a babakocsi tologatást” - panaszolták többen, „most még bevásárlás közben is ezt tologassam?”.

De Sylvan Goldmant nem abból a fából faragták, mint aki elsőre feladja elképzeléseit. Modelleket alkalmazott, akik fel alá tologatták a bevásárlókocsikat az üzleteiben, a bejáratokhoz pedig hostesseket állított, akik a bevásárlókocsik előnyeit ecsetelték a vevőknek. Amikor aztán rájöttek, mennyivel nagyobb élmény egyszerre két kézzel pakolni az árukat a bevásárlókocsiba, amit ráadásul cipelni sem kell, a siker már biztosított volt.

Olyannyira, hogy egy másik feltaláló, Orla Watson Kansas Cityben alig egy évtizeddel később. 1946-ban már tovább is fejlesztette Goldman találmányát és megalkotta a mai, egymásba tolható bevásárlókocsik ősét ("teleszkópos" vagy "fészek" kocsik). Goldman nem sokkal később megalkotta a ma ismert egykosaras, egymásba tolható bevásárló kocsi ősét, némi jogvitába keveredve a Watson Telescope Carts Inc.-vel. A manapság divatos több millió dolláros kártérítés helyett azonban üzletemberekhez méltó megoldásra jutottak. Goldman visszavonta saját "fészek" kocsira benyújtott szabadalmát és 1 dollár kártérítést fizetett Watsonnak a  jogsérelem kárpótlásaként. Watson exkluzív szabadalmat biztosított Goldman vállalata számára a "fészek" bevásárlókocsik gyártására, cserébe az egymásba tolható bevásárlókocsik utáni jogdíj Watsont illette.evolucio.jpgMielőtt azonban meggondolatlanul szidni kezdenénk az egyébként rendkívül visszafogott életet élő, nagyvonalú milliárdos Sylvan Goldmant a bevásárlókocsi feltalálásáért, jusson eszünkbe egy másik találmánya. A reptereken és pályaudvarokon bőröndjeiket félholtan vonszoló utazók bizonyára imába foglalják majd nevét, amint ráakadnak az első szabadon várakozó poggyászkocsira.

A bejegyzés trackback címe:

https://curiocity.blog.hu/api/trackback/id/tr75366501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.18. 18:14:24

A bevásárlókocsikért nem kell szidni senkit.A hülye emberek szidhatják saját magukat, hogy nem bírnak bánni a pénzzel és minden marhaságot megvesznek.Akit még lehet szidni az a százforintos-egyeurós kocsizár feltalálója.Csak a bj van ezzel az érmedugdosással, nincs az embernél, vagy jönnek miatta a koldusok, illetve sokszor elromlik, vagy idióták eldugaszolják, ezáltal maga mögé zárva másik húsz kocsit.Na, ennek a baromságnak a kitalálóját kéne jól felrúgni a holdig...

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.18. 18:46:52

@geegee: igazad van, csak valahogy ösztönözni kell a kedves vásárlót, hogy visszatolja a kocsit a helyére...

Nazareus 2013.06.18. 19:50:34

@siskalaszlo: Miért kellene visszatolni? Legtöbb repülötéren erre alkalmazott emberek vannak. USA-ban láttam olyat, hogy másra alkalmatlanokat vettek fel ilyen munkára, aminek több elönye is van:
1. A bolt adókedvezményt kap ilyen munkaerö alkalmazása után
2. Az illetö is hasznosnak érzi magát, jobban, mintha egy elmegyógyintézetben lenne egész életében.

odamondó 2013.06.18. 19:57:10

@siskalaszlo: az már ne a mi bajunk legyen, hogy a teszkó spórol és velünk hordatja vissza a kocsit.

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.18. 21:01:24

én Németországon a Muncheni reptéren is pénzérmés kocsikat láttam

v2peti 2013.09.29. 12:13:54

Ha jól olvastam, akkor meg valamelyik reptéren újabban már olyan érmés kocsik is vannak, amelyek nem adják vissza a végén a lóvét! Lisztferihegyen, ha jól rémlik...
süti beállítások módosítása