Kutyából nem lesz szalonna, jobb agyféltekésből nem lesz matek professzor, bal agyféltekésből pedig festőművész. Legalábbis, ha bedőlünk a domináns agyfélteke mítosznak.  

A legendák és az általuk táplált tévhitek velünk élnek. Éppúgy nem lehet őket kiirtani, mint az egyre nagyobb számban elszaporodó poloskákat. Ha éppen alátámasztják képességeinket, akár a horoszkóp, vagy éppen magyarázatot adnak vélt vagy valós gyengeségünkre (pl. hülye vagyok a matekhoz, képtelen vagyok idegen nyelvet megtanulni, nem tudok rajzolni), különösen hajlamosak vagyunk hinni bennük és a Facebooknak köszönhetően szélesebb körben terjesztjük, mint arra a tömegmédia valaha is képes lenne.

Ilyen tévhit a sokak számára kényelmes világmagyarázatot adó domináns bal kontra jobb agyfélteke mítosza. Nap mint nap futhatunk bele különféle tesztekbe (pl. körbeforgó táncoló lányalak), melyekkel percek alatt megállapíthatjuk, vajon agyunk jobb vagy bal féltekéje a domináns, amiből bónuszként egyből megtudhatjuk azt is, érzelemtől fűtött kreatív lángelmék vagy unalmas szürke kockák vagyunk (a kommentelők kedvéért, e sorok írója a teszt alapján az utóbbi:).

A jobb-bal agyfélteke mítosz születése

Valamikor a XIX. század elején Paul Broca francia idegsebész és Karl Wernicke, német pszichológus és neuropatológus felfedezte, hogy a beszédhibás betegeknek sérülés mutatkozott a bal agyféltekéjükön, amely megalapozta a bal ill. jobb agyfélteke máig élő mítoszát. Amíg nem álltak rendelkezésre az agyműködés feltérképezésére szolgáló modern képalkotó eszközök, mint amilyen az fMRI, a különféle agyi rendellenességek, sérülések alapján kialakított  hipotézisek magyarázták, mely agyféltekénk, ezen belül pedig mely agyterületek felelősek a különböző agyi funkciókért a beszédértéstől a színek észlelésén keresztül egészen a számolásig. Ezek alapján vált közkeletűvé az az elgondolás, miszerint agyunk bal agyféltekéje felelős a racionális feladatok ellátásáért (pl. szabálykövetés, logikai-matematikai problémák megoldása, nyelvi készségek), míg jobb agyféltekénk az érzelmi töltetűekért (pl. képek és színek észlelése, feldolgozása, fantázia, kíváncsiság, zenélés), amit sokan könnyelműen a kreativitáshoz kapcsoltak.

Sokáig úgy gondolták, hogy a balkezesség és a jobbkezesség hátterében a jobb, illetve bal agyfélteke dominanciája áll (a kép ennél árnyaltabb, de erről kicsit később - a szerk.) ezért magától értetődőnek tűnt, hogy képességeink eltérésének hátterében is a két agyfélteke egyénenként eltérő dominanciája rejlik. Azaz, vannak olyanok, akiknek a bal agyféltekéje „erősebb” és vannak, akiknek a „jobb”. Mivel agyunk az evolúció tréfájának köszönhetően keresztbe lett huzalozva, a bal agyféltekések a jobb kezesek, és racionálisak, míg a jobb agyféltekések jellemzően bal kezesek és kreatívak.

Ellentmondó kutatási eredmények

A súlyos epilepsziában szenvedőknél régóta alkalmazott eljárás, hogy a két agyféltekét összekötő kéregtest átmetszésével csökkentik vagy szüntetik meg a rohamok kialakulását. Az ilyen személyeken végzett tesztek azt mutatták, hogy a két agyfélteke közötti kapcsolat hiánya esetén a jobb kéz valóban nem tudja, mit csinál a bal és fordítva. Ha bal kezükbe adtak egy tárgyat (és nem látták, mivel a látóidegek mindkét agyféltekének sugározzák a látottakat), képtelenek voltak megmondani, mi az, mivel a beszédközpont a bal agyféltekéjükön működött és nem kapta meg a bal kezükből érkező ingerületet. Az ilyen vizsgálatok tovább erősítették azt a vélekedést, hogy a bal és jobbkezesek más és más feladatokat képesek jobban ellátni, viszont számos agysérüléssel járó betegség vizsgálata azt mutatta, hogy agyunk hihetetlenül jól delegálja a különböző területek feladatait más agyi területekre, sőt akár az ellentétes agyféltekére is.

Az is kiderült, hogy a jobb- és balkezeseknek nem egyszerűen erősebb egyik vagy másik agyféltekéje, hanem  a teljes agyi szerveződésük eltérő, ám ez korántsem alakul mindenkinél egyformán. Bár a jobbkezesekhez képest a balkezesek nagyobb hányadánál tapasztalták, hogy agyuk kevésbé megosztott (laterizált), azaz könnyebben delegálja ugyanazt a tevékenységet mindkét agyféltekére, különösen a nyelvi feladatok terén, azt azonban robusztus elemszámú kutatással sem sikerült igazolni, hogy a kreativitás vagy éppen a matematikai képességek bármilyen összefüggést mutatnának a bal- illetve jobbkezességgel.

Albert Einstein és a kreativitás valódi titka

Ezen ellentmondásokon felbuzdulva, a legfrissebb kutatások rámutatnak, hogy bár vannak tevékenységek, melyek legtöbbünk agyában jellemzően nagyobb aktivitást váltanak ki adott területeken és agyféltekén, ezek nem betonkerítéssel határoltak. A Duke egyetem egyik frissen publikált kutatásában ún. transzkranális mágneses stimulációval azt derítették ki, hogy ha az agy egyik féltekéjén található területet blokkolták egy emlékezést igénylő feladat ellátása során, akkor az ellentétes agyfélteke ugyanazon részén indult aktivitás, hogy segítse a feladat megoldását.

Ehhez azonban elengedhetetlen az agyunk két agyféltekéje közötti sikeres kommunikáció, melyért nem a szürkeállományunk, hanem agyunk fehérállománya felelős. Ez a több millió idegpályát rejtő labirintus köti össze a különböző tevékenységeket irányító agyi területeket, és gondoskodik arról, hogy egy szöveges matekpéldát a papírra rajzolva juthassunk el a hőn áhított megoldásra. De arról is, hogy a festőművész kompozíciója a megfelelő arányokkal készüljön, a zeneszerző pedig tökéletesen váltogassa a harmóniákat és diszharmóniákat, nem beszélve a ritmusképletek megfelelő alkalmazásáról. Az agykutatók figyelme éppen ezért irányul egyre inkább arra, hogy megismerjék és feltérképezzék ezt az információáramlást, mely sokkal pontosabb magyarázatot ad többek között a kreativitás titkára, mint a jobb és bal agyfélteke dominanciájának mítosza.

A kreativitás és általában a komplex problémák megoldása azon múlik, mennyire könnyedén és hatékonyan képes agyunk a különböző agyi területek munkáját összehangolni. MRI vizsgálatok igazolták, hogy a kreatív feladatok ellátása és általában véve a nagyobb kreatív kapacitással rendelkező személyek mindkét agyféltekéjüket sokkal intenzívebben használják és sokkal intenzívebb fehérállományuk működése is (ami független a jobb és balkezességtől). Mindezt alátámasztandó, egy 2013-as kutatás a zsenialitás egyetemes szimbólumának számító Albert Einstein agyát vizsgálta a róla készült 14 újonnan előkerült fénykép alapján, és arra jutott, hogy a tudós fehérállománya lényesen több aktív idegpályával rendelkezett a kontrollcsoportként vizsgált fiatalabb és idősebb átlagembereknél.

Zenélj és sportolj, ha igazán fel akarod pörgetni az agyad

A fehérállomány működése csakúgy, mint az izmaink vagy éppen a kézügyességünk, nem csak genetikai adottságoktól függ, hanem attól is, mennyire tréningezzük és tartjuk fitten. A fehérállományunk aktív idegpályáinak számát és működésük hatékonyságát jól edzik az olyan összetett agyi feladatokat igénylő tevékenységek, mint amilyen a zenélés, illetve a rendszeres sportolás (elsősorban persze az összetettebb agyi ko-ordinációt igénylők sportok). Albert Einsteinnek, aki rendszeresen sokat gyalogolt, kerékpározott és hegedült, saját bevallása szerint kerékpározás közben jutott eszébe az E=m x C2.

Felejtsük hát el örökre az agyfélteke teszteket, hanem kapjunk kezünkbe egy gitárt, és mozogjunk minél többet!