Mi köze a gyurmának a széntüzeléshez?
2016. október 02. írta: Curiocity

Mi köze a gyurmának a széntüzeléshez?

Semmi sem lehet tökéletes. Az egyik koszol és maszatol. A másik kiszárad. Amaz pedig mindenbe beleragad. Lesz-e valaha is olyan gyurma, ami tökéletesen formázható, nem ragad és sosem szárad ki és őrületes élmény vele játszani?

playdoh_wallpaper_cleaner.jpg 


320px-vestonicka_venuse_edit.jpgAmikor még nem volt 3D nyomtató, se 3D-s grafikai alkalmazások, az ecset és vászon „egysíkú” világából menekülni vágyók a puszta kézzel formázható agyagban élték ki kreativitásukat. A kiszárított alkotást ki lehetett festeni, utána pedig kemencében kisütve akár több ezer évre is „tartósítani” lehetett (ha ez nem így lett volna, a történészeknek sokkal nehezebb dolga lenne).

Az agyag azonban korántsem felhasználó barát anyag. Egyrészt, ahhoz, hogy formázható legyen, folyamatosan nedvesen kell tartani, ami mind a szállítását, mind a tárolását, mind a vele való alkotást jelentősen korlátozza. Másrészt nyakig agyagosak leszünk tőle, és minden, amihez csak agyagos kézzel hozzáérünk, ami miatt az agyag nem éppen kívánatos vendég napjaink hipersteril otthonában. Arról nem beszélve, hogy ha kiszárad, többé már semmit nem kezdhetünk vele.

Nem csoda hát, ha a feltaláló hajlamú elmék azon kezdtek fáradozni, hogy olyan formázó anyagot adjanak a világnak, ami az agyaggal ellentétben bármeddig és bármennyiszer használható, nem koszol és bárhová könnyen eljuttatható.

Az első világszerte elterjedt gyurmát, a ma is népszerű Play Doh-t mégsem ezért találták fel.

Miért akar gyurmázni egy szappangyártó?

Az amerikai Cincinnatti-ben működő Kutol szappangyártó cég a múlt század 30-as éveiben forradalmian új tapéta tisztítószerrel állt elő. A gyurmaszerű anyag kiválóan tisztította az akkoriban népszerűvé vált széntüzelésű kályhák kellemetlen velejáróját, a papírtapétára rakódó kormot. A Cleo és Joe McVicker által sikerre vitt és prosperáló vállalatot azonban kis híján tönkretette a II.Világháború után megjelenő olaj és gáztüzelés, amely okafogyottá tette a Kutol tapéta tisztítót.
play-doh_original_canister-e1321096544919.jpgMég szerencse, hogy Joe Vicker sógornője, Kay Zufall 1954-ben karácsonyi dekorációk készítéséhez keresett megfelelő formázó anyagot az általa üzemeltetett óvodába. Miután valahol arról olvasott, hogy erre a célra a tapétatisztító tökéletes megoldás, lecsapott a Kutol raktárában porosodó készletekre. Kivették belőle a tisztítószert, adtak hozzá némi színezéket, mandula aromát és már készen is volt az illatos, könnyen formázható liszt és vízbázisú Kutol’s Rainbow Modeling Compound (magyarul legalább ilyen hangzatos Kutol Szivárványos Formázó Anyag). Kay Zufall rögtön érezte, hogy ezzel a névvel, nemhogy világhírre, de még egy Cincinatti-beli játéküzletbe se fognak bekerülni soha, ezért rövid brainstorming során megszülték a Play-Doh nevet. Bár a vállalatnak nem volt pénze költséges tévéreklámokra, minden egyes eladott Play Doh árának 2%-ért cserébe heti rendszerességgel szerepelt az amerikai televíziózás egyik legnépszerűbb gyerekműsorában, az 1955-től 1984-ig futó Captain Kangarooban, ami megalapozta a termék sikerét, és nehéz ma olyan gyereket találni világszerte, aki ne játszott volna vele.

Mindazonáltal, bár a Play Doh nem koszol és remekül formázható, szétszóródva könnyen beleragad szőnyegbe, ruhába és bizonyos idő után, a szülők és gyerekek legnagyobb bánatára kiszárad. A glutén érzékenyek ráadásul a benne lévő liszt miatt nem játszhatnak vele, a nagy mennyiségű só pedig az illatos anyagban esetleg belekóstoló kutyusokra jelent komolyabb veszélyt.

Ha a mosószer lehet intelligens, miért ne lenne az a gyurma is?


Bár ma intelligens gyurmaként ismerjük a gyerekek áhított szülinapi és karácsonyi ajándékát, eredetileg Silly Putty, azaz hülye gyurmaként látta meg a napvilágot a II. Világháborúban gumipótlékként kifejlesztett nem newton-i anyag. A fő összetevője az esillyputty.jpggészségre teljességre ártalmatlan poli-dimetil-sziloxán (PDSM), melynek különböző formájú vegyületei megtalálhatók a kontaktlencsékben, a samponokban, kenőanyagokban, de még élelmiszerekben is habzásgátlóként.

A PDSM tulajdonságainak köszönhetően az intelligens gyurma a folyadék tulajdonságaival rendelkezik mindaddig, amíg különböző erősségű feszítő vagy nyomó erőnek ki nem teszik. Ezért ha széthúzzák, nyúlik, ha erősen megrántják, szakad, ha pedig kalapáccsal ráütnek, széttörik akár egy porcelán csésze.

Szemben a Play Doh-val sosem szárad ki, és semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz, textíliába vagy a hajba kerülve komolyan próbára teszi az anyukák kreatívitását, ha nem szeretnék, hogy mindörökre ott is ragadjon.

A világ legokosabb örökmozgó gyurmája

Aki azonban olyan gyurmára vágyik, ami sosem szárad ki, könnyen formázható, anti-allergén, emellett nem ragad semmihez, csak önmagához, annak 2016-ig kellett várnia, amikor megszületett a Mad Mattr, az örökmozgó gyurma, a Waba Fun (akinek többek között a Kinetic Sand örökmozgó homokot is köszönhettük) legújabb találmánya. Miközben sejthető, hogy a viszkozitást itt is a poli-dimetil-sziloxán valamilyen változata biztosítja, az egyedülálló svéd technológiának köszönhetően az anyag a selyemnél is lágyabb tapintású.

Előmelegítés és gyúrás nélkül is a legkönnyedebb mozdulatokkal tökéletesen formázható, összenyomva bármilyen formát felvesz. A kész forma azonban, szemben az intelligens gyurmával, bármeddig megmarad. Ha széthúzzuk, akár fél méteresre is nyújtható, majd lágy bársonyszőnyegszerű anyaggá változik, ami olvadó hó formájában folyik lát bármely felületről.

Sőt, a kísérletező kedvűek kipróbálhatják, hogy ugyanaz az anyag hogyan úszhat egyszerre és süllyedhet a víz alá. Ha nem hiszed, nézd meg az alábbi videót!

A bejegyzés trackback címe:

https://curiocity.blog.hu/api/trackback/id/tr9411761203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.