Hogyan segítette a vadkender a webáruházak létrejöttét?
2015. szeptember 13. írta: Curiocity

Hogyan segítette a vadkender a webáruházak létrejöttét?

Sosem találnád ki, mi volt az első árucikk, amivel a világon először on-line kereskedtek. Nem könyv, nem pizza de még csak nem is potenciál növelő szer.

webshop.jpg

Háttérben az Amazon logisztikai központja látható.

Ha manapság megtetszik egy tévé, okostelefon, játékújdonság, kozmetikum, vagy éppen akciós wellness hétvégét keresel, mozdulnod se kell. Néhány klikkelés csupán, és a hét bármely napján, a nap 24 órájában gyakorlatilag mindent megvehetsz a karosszékedben ülve. Sőt, ha lehet hinni a technológia előrejelzéseknek, hamarosan már futárszolgálatra sem lesz szükség, mert a megrendelt terméket drónok szállítják majd a világ bármely pontjára, a Machu Picchu tetejétől lenn az Alföld tengersík vidékéig.

Ki ringatta az internet bölcsőjét?

A legtöbb találmánynak, legyen az a gőzmozdony, a távíró, vagy éppen a bevásárlókocsi, mind-mind volt egy feltalálója, aki megalkotta belőle az elsőt a világon, és általában pontos dátumot is köthetünk a korszakalkotó találmány születéséhez. Nem így az internettel. Ha valaki azt kérdezi tőlünk (gyerekek a lehető legváratlanabb pillanatban képesek lesből támadni ránk ilyen elvetemült kérdésekkel - a szerk.), ki találta fel az internetet és mikor, nem tudunk megnevezni egyetlen konkrét személyt, ahogyan nincs konkrét dátum sem, amit a születéséhez kötnénk. Az internet ugyanis valójában nem egyetlen kézzelfogható találmány, mint amilyen például a mozgókép, hanem számos technológiai felfedezés, újítás, illetve eszköz feltalálása vezetett hozzá, ezért legfeljebb mérföldkövekről beszélhetünk.

screen_shot_2012-09-26_at_3_33_21_pm.pngAz internet létrejöttéhez nem volt elegendő, hogy Leonard Kleinrock az MIT (Massachusetts Institute of Technology) posztgraduális egyetemi tanulmányai alatt megalkossa az egymástól függetlenül működő elektronikus hálózatok elvét (1960-62). Nélkülözhetetlen volt hozzá az adatátvitelt lehetővé tevő modem (1958 Bell Labs). A különböző gyártók által készített számítógépek egymás közötti kommunikációját is lehetővé kellett tenni, amit az első egységes számítógépes kódrendszer, az ASCII feltalálása (1963) segített elő. De éppen ilyen fontos volt az amerikai kormányzat által eredetileg a Szputnyik programra való válaszlépésként 1958-ban létrehozott ARPA (Advanced Research Projects Agency), amelynek keretében később az első működő számítógépes hálózatot létrehozták, és amin keresztül az első „internetes” üzenet küldték 1969. október 29-én 10:30-kor. (a balra látható képen az ARPANET-hez használt vezérlő eszköz, a mai router-ek őse látható).

Az 1966-ban útjára indított ARPANET néven ismert projekt, amit ma az internet kiindulópontjának tekinthetünk, valódi céljáról máig megoszlanak a vélemények. A közkeletű álláspont szerint az egész projekt mögött egy olyan, a hadiipar által megrendelt biztonságos számítógépes hálózat megalkotása állt, amely egy nukleáris háború esetén is biztosítja a kommunikáció zavartalan működését. Szemben az akkori telefonvonalakkal, amelyeknél egy telefonközpont megsemmisülése tönkretette volna az egész hálózatot.

Az ARPANET megalkotásában résztvevők azonban azt állítják, ennél a hosszútávú, stratégiainak tűnő célnál sokkal fontosabb volt, hogy a korabeli, sokszor megbízhatatlan technológia (számítógépek működési zavarai, telefonvonalak minőségi problémái) ellenére lehetővé tegyék az ország különböző kutatóközpontjainak együttműködését. Bár azt mindenki elismeri, hogy a hadsereg árgus szemekkel követte nyomon a kutatók munkáját.

Az on-line kereskedelem hajnala

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen magas szinten ko-ordinált kormányzati, és katonai projektben az első on-line kereskedelmi aktus valamilyen kormányzati, vagy legalábbis az egyetemekkel kapcsolatos beszerzéshez kötődik. Korántsem!

Az ARPANET nyújtotta on-line kereskedelem lehetőségét első körben furfangos egyetemisták látták meg, mégpedig 1971-72-ben a Stanford Egyetem és az MIT közötti marihuána kereskedéshez.

250px-minitel1.jpgCsaknem egy évtizedet kellett várni, amíg 1979-ben a brit Michael Aldrich előállt a lakossági ill. közületi on-line vásárlás gondolatával, amely a hagyományos tévékészüléket monitorként használva, lebutított személyi számítógép, vezetékes telefonvonalak és az ún. videotex szolgáltatás segítségével tette volna lehetővé szélesebb közönségnek az on-line vásárlást. Ám a rendszert többnyire brit nagyvállalatok használták (pl. Ford, Peugeot-Talbot, Nissan, General Motors, Horizon Holidays értékesítéseit tartják számon, mint az első vállalatok közötti on-line tranzakciót), és a különböző felhasználóbarátnak szánt eszközök, mint a Teleputer, sem volt képes az on-line vásárlást széles tömegek számára elterjeszteni.

Hólabda asszonytól a webáruházig

Az első hivatalosan is dokumentált lakossági on-line vásárlás 1984-ben történt, amikor is a 72 éves, nyugdíjas, Mrs. Jane Snowball a foteljében ülve élelmiszert rendel a Tesco-tól a Gateshead Teleshopping rendszerén keresztül.

Bár mai napig ezt a pillanatot tartják a lakossági on-line kereskedelem kiindulópontjának, némi kutakodás után kiderül, hogy Mrs. Snowball nem, hogy internetet, de még számítógépet sem használt az első on-line vásárláshoz. Távkapcsolójával a teletexthez hasonló rendszeren keresztül rendelt csupán. Az alábbi tévéfelvétel tanúsága szerint, mely elsőre akár egy Monty Python jelenet felvezetőjének is beillene, az új teleshopping rendszer egyszerűségét és könnyű kezelhetőségét igyekeztek Mrs. Snowball által demonstrálni. Az on-line kereskedelmet pedig egyértelműen az idősek és más mozgásukban korlátozott embereknek nyújtott segítségként képzelték el. Naaa, ne mosolyogjunk!:)

Ahhoz azonban, hogy az internetes vásárlás a mai szintjére jusson, még számos feltételnek meg kellett teremtődnie. Túl azon, hogy mindenkinek kéznél legyen a számítógép (PC, notebook, vagy éppen tablet, okostelefon formájában) és az internet, számos egyéb fejlesztés is szükséges volt, mint amilyen, a hatékony kereső programok, a bevásárlókosár funkció, de ugyanígy az on-line fizetési lehetőségek, és a mindenhová elérő, egyre olcsóbb kiszállítási módok.

Így egészen 1995-ig kellett várni, amíg Jeff Bezos, egy wall-street-i befektetési cég alkalmazottja on-line könyvkereskedése révén valóra váltja Michael Aldrich álmát, és útjára indítja az első, széles tömegek számára elérhető on-line webáruházat, az Amazon-t, amit aztán ezer meg ezer kisebb-nagyobb webáruház követ, hogy 2015-re csak az USA-ban 279 mrd dollárra becsüljék az on-line kereskedelemből származó éves árbevételt.

Arról azonban mélyen hallgat az internet, hogy az on-line kereskedelem úttörőiből, akik az egyetemi bulik kannabisz forrását igyekeztek biztosítani, ma hányan dolgoznak az Amazon, a Microsoft, az Apple, vagy más internet mogulok vezető beosztásában. De lehet, hogy jobb is, ha sosem tudjuk meg:)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://curiocity.blog.hu/api/trackback/id/tr27786022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.