Milyen lehet a románc csiga-módra?
2014. augusztus 16. írta: Curiocity

Milyen lehet a románc csiga-módra?

A folyton rohanásban, a soha meg nem állásban nem érünk rá észrevenni az élet megannyi apró rezdülését és elgyönyörködni a pillanat megismételhetetlen varázsában. Vyacheslav Mishchenko makrófotóinak és Vajnágh Domokos sorainak segítségével ezért egzotikus kirándulásra hívunk mindenkit az elnyújtott pillanatok romantikájának világába.

_0000_kep1.jpg

Élt egyszer egy csigafiú. Kíváncsian járta az erdőt, és igyekezett minden zegzugát felfedezni.

_0001_kep2.jpg

Magányosan tengette napjai, társaságba nem igazán kívánkozott. Ha azonban mégis úgy hozta a sors, hogy meg kellett jelennie valahol, órákig készülődött a tükör előtt, igyekezett beigazítani csápjait, nehogy bárki is megszólja, vagy egyszerűen remetének bélyegezzék.

_0002_kep3.jpg

Bár az eső a lételeme volt, ilyenkor igyekezett elkerülni, hogy akárcsak egyetlen rakoncátlan esőcsepp is éktelenkedjen féltő gonddal őrzött csigaházán.

_0003_kep4.jpg

Ugyanebben az erdőben élt egy csigalány. Imádta az élet minden izgalmát, folyton nyüzsgött, s nem zárkózott el a veszélyes kalandoktól sem.

_0004_kep5.jpg

A lehető legképtelenebb helyzetekbe tudta sodorni magát, és nem egyszer csak egy hajszálon múlt, hogy pórul járjon, de a sors féltő keze mindig oltalmára sietett, s ő minden kalandját megúszta egyetlen karcolás nélkül.

_0005_kep6.jpg

Amikor a csigafiú először megpillantotta, éppen bázisugrásra készült. Nem is merte megszólítani, nehogy baja essen. Egy tölgyfalevél rejtekéből figyelte titokban, amint a lány nekirugaszkodik, majd lezuhan a mélybe. Szerencsére éppen egy páfrány levelén landolt. Dalolva lefelé mászott, amikor a szeme sarkából észrevette a csigafiút, aki épp egy ráhulló vízcseppel bajlódott, így meggondolatlanul félrelökte maga fölül a tölgyfalevelet.

- Hogy tetszett? – kérdezte.

- Tessék? Mi? Nekem? – kérdezte zavarodottan a csigafiú.

- Láttam, hogy leskelődtél, ne is próbáld tagadni! – mondta a csigalány és pajkosan felnevetett.

- Én? Ugyan már! Csak ez a nyomorult levél volt itt az utamban – mondta a csigafiú, és közömbösséget mímelve odébb állt.

_0006_kep7.jpg

Amint azonban látótávon kívülre ért, igyekezett gyorsan lehűteni magát. A szíve kalapált, úgy érezte felforr a teste, a háza pedig olyan szűknek bizonyult, hogy legszívesebben azon nyomban levetette volna magáról. Még sosem érzett hasonlót. 

_0008_kep9.jpg

Bármerre kószált az erdőben, innentől kezdve mindenről csak a csigalány jutott eszébe, és nevetésének feledhetetlen hangja csilingelt szüntelenül a fülében.

„Vajon ez tetszene neki?”- kérdezte magától, ha mondjuk meglátott egy szép szál virágot. 

„De vajon hogyan szakítsam le?” – töprengett ilyenkor.

„Lehet, hogy nem is szereti a vágott virágot.” – győzködte magát aztán. – Áh, biztosan nem jönne be neki! Ez a lány a vadabb dolgokra bukik."

A csigalány sem tudta kiverni fejéből a csigafiút. Kicsit bánta, amiért olyan makrancosan incselkedni kezdett vele. Olyan félénknek tűnt szegény!

„Azért remélem, nem jut eszébe virágot hozni nekem, mint ahogyan a többi fiú szokta!” – bizakodott magában. „Nem, neki biztosan valami egészen szokatlan jut majd az eszébe, hogy levegyen a lábamról!”

_0009_kep10.jpg

Másnap a csigafiú egész álló nap  kereste a csigalányt. Körbejárta az egész erdőrészt, ahol néhány nappal ezelőtt találkoztak, de sehol sem találta. Már-már feladta volna és indult volna hazafelé, amikor meglátta, amint a csigalány egy virág szirmán sütkérezik.

Bár ki nem állhatta a magaslatot és a veszélyes helyzeteket, kivételesen erőt vett magán és felkúszott a szomszéd virág szárán és egészen a szirma széléhez merészkedett, hogy újból megszólíthassa a bájos csigalányt.

Azzal azonban nem számolt, elvégre nem szokott ő hozzá az ilyen manőverekhez, hogy súlya alatt a virágszirom lehajlik majd, s ő könnyedén a mélybe zuhanhat. Éppen, hogy meg tudott csak kapaszkodni a csigalány házában.

-        Csigavér! Ugye nem akarsz mindjárt ajtóstól rontani a házba? - mondta a csigalány, aki tekintetével végig követte a csigafiú bátortalan próbálkozását a virágszirmon és az utolsó pillanatban pont úgy helyezkedett, hogy megakadályozza a végzetes zuhanást. Ám erről a csigafiú mit sem sejtett.

-        Jaj, jaj, de-de-dehogy – mondta a csigafiú egészen elpirulva, s az iménti rémülettől még mindig a levegőt kapkodva. – Csak egy vi-vi-vízcseppet láttam a házadon, és …és … mi tagadás… nem tudtam neki ellenállni.

_0010_kep10b.jpg

-        Vízcseppet? – nevetett fel a csigalány ugyanazzal csengő-bongó kacajjal, amelyre a csigafiú napok óta annyira vágyott.

-        I-i-igen – mondta a csigafiú és megpróbált lazának tűnő nevetésfélét kipréselni magából. – De tulajdonképpen azért jöttem, hogy elhívjalak valahová.

-        Engem? – kérdezte a csigalány meglepettséget színlelve. Bármennyire is vágyott erre a pillanatra, nem akarta, hogy a csigafiú időnek előtte túlontúl elbízza magát.

-        Persze, csak ha ráérsz egy kis sétára…velem – mondta a fiú félénken, el-elcsukló hangon.

-        Hát, az attól függ – mondta a csigalány.

-        Tulajdonképpen nem olyan nagy dolog, csak ahogy megláttam, arra gondoltam, hogy talán neked tetsze…

A csigalány attól tartott, hogy még két mondat és a fiú végül lebeszéli magát a meghívásról, ezért sutba dobva az illemszabályokat, lebukfencezett a virágsziromról és annyit mondott csupán:

-        Na gyerünk, hadd nézzem!

_0011_kep11.jpg

Már vagy egy órája sétáltak, amikor megláttak két gombát. A csigalány szeme felragyogott.

-        Ez lenne az? – kérdezte és már mászott is fel az egyikre. Ilyen ötlet eddig egyetlen udvarlójának sem jutott eszébe. Igaz, azok egytől egyik unalmas fazonok voltak, akik csak a csigaházuk méretével villogtak. – Hát ez nagyon aranyos!

-        Ő, hát tulajdonképpen nem is erre gondoltam – mondta a csigafiú, miközben ő is felmászott a másik gombára. – Amit mutatni szeretnék, az még egy kicsit odébb van.

-        Odébb? – kérdezte a csigalány és megpróbált áthajolni, hogy kicsit megcsiklandozhassa az amúgy is zavarban lévő csigafiút. – Mennyire odébb?

-        Már-már-már ne-ne-ne ni-ni-ni nincs olyan messzeeeeee – mondta a fiú, miközben érezte, elveszíti maga alatt a talajt. A következő pillanatban lehuppant a zöldbe, kisvártatva pedig ott hevert mellette a csigalány is, és harsányan nevetett.

Olyan kihívón és csábítón tette mindezt, hogy a csigafiú kis híján megcsókolta, ám az utolsó pillanatban fogát összeszorítva ellenállt, mert úgy gondolta, az első csóknak ott kell megtörténnie, sehol máshol. Most már biztos volt benne, hogy ha a gombák ennyire bejöttek a csigalánynak, az a hely életre szóló pillanatot jelent majd számára és örökre az emlékezetébe vésődik.

-        Menjünk, mielőtt még késő lesz! – mondta határozottan.

-        Miért, csak nem elrepül?

-        Nem, inkább elúszik.

„Jaj nekem” – gondolta a csigalány. „Remélem, nem valami giccses, andalító falevélen csónakázást talált ki nekem!”

_0012_kep12.jpg

Ám amikor meglátta a vízen úszó két cseresznyét, teljesen elöntötte a hév. Alig várta, hogy felmászhasson a szárára, majd egy kósza hullám a csigafiú mellé sodorja.

Amikor ajkaik végre összeértek, mindketten úgy érezték átlebegnek egy másik világba. Az alattuk imbolygó cseresznyeszárakon libegve, végtelennek tűnő násztáncukat lejtették a magasban, mintha csak szellőszárnyak repítették volna őket. Legszívesebben megállították volna a napot, mely az erdők lombjai mögé igyekezett, és soha, de soha nem másznak le a cseresznye száráról, hanem ott maradnak eggyé olvadva a vízen ringó cseresznyeszárakon.

Ami pedig ez után következik, azt már mindenkinek a saját fantáziájára bízom. Ez az interaktív blogolás:)

A bejegyzés trackback címe:

https://curiocity.blog.hu/api/trackback/id/tr536609733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.