Kinek jut eszébe dákó nélkül biliárdozni!
2015. november 22. írta: Curiocity

Kinek jut eszébe dákó nélkül biliárdozni!

Mi tudna kiszabadítani minket az elektronikus kütyük rabul ejtő virtuális világából? Egy szédítően izgalmas francia társasjáték, amire gondolni se mernél. Ha igazán eredeti karácsonyi meglepetést keresel, ne is kutass tovább!  

spiral_cikk.jpg

CURIOCITY-ben már megszokhattuk, hogy a lakásban is lehet homokozni, kaviccsal is lehet művészi alkotásokat a papírra vetni, meg sem lepődünk, ha dákó nélkül is lehet biliárdozni. Pedig a Spiral Billard-nak (spirál biliárd) köszönhetően ez az álmunk is valóra válik.

A Spiral Billard (spirál biliárd) kerek alakú fatábláján hat spirál alakú pálya található, melyek a tábla kerületén körbefutó pályáról ágaznak el, akár a vasúti vágányok. A golyókat ugyanabból a kiindulópontból kell elgurítani, így a gurítás erőssége, illetve a centrifugális erő határozza meg, hogy a golyó végül melyik lyukban köt majd ki.

A pályák végén található lyukak különböző pontértékeket érnek (5-től 30-ig, illetve a Pro változatnál 50-ig), az alapjáték célja pedig az, hogy a 6 lehetséges gurításból a lehető legmagasabb pontszámot érjük el.

Mi ebben az izgalmas?


spiral_tabla.jpgLeginkább az, hogy a rafináltan kialakított elágazásoknak köszönhetően a golyó még a rutinos játékosok esetén se mindig oda érkezik, ahová szeretnék, különösen a 25-ös lyukba kihívás beletalálni. Ezért a legtöbb pontot nem azzal érhetjük el, ha mind a hat golyót a legnagyobb pontértékű lyukba gurítjuk, hanem ha Perfektet gurítunk, azaz mind a hat golyó különböző lyukban landol.

Mivel a Perfekt gurítás egyenesen 500 pontot ér, hiába gyűjtögeti valaki szorgalmasan a pontokat, könnyen elveszítheti a játszmát. Másrészről azonban, a Perfekt gurításra meglehetősen kockázatos építeni, mivel elég egyetlen hibás gurítás (pl. 25-ös helyett a 10-esbe érkezik a golyó) és már a sor végén is kullogunk 60-70 pontos gurításunkkal.

Mindemellett a Spiral Billard tábla lenyűgözően szép látványt nyújt, ékköve lehet egy nappalinak, bárnak vagy munkahelyi szabadidős szobának.

Kíváncsi vagy, hogy néz ki élőben? Nézd meg az alábbi videót:

 

Kinek jut eszébe ilyen ötlet?

A Spiral Billard-t Akim Bakour, a Bordeaux-ban élő játékkészítő találta ki. Imádott biliárdozni, ezért szeretett volna kitalálni egy olyan ügyességi játékot, amelyet szintén golyókkal játszanak, de amely a biliárdnál kisebb helyigényű és nem szükséges hozzá dákó.


photohisto2.pngAz alapötletet egy barátja adta, aki az ősi Kráter nevű játékot ajánlotta figyelmébe, amit a nagyapjánál látott. A fémből készült ügyességi játékban az acél „krátert” a tenyerünkben tartva, a csúcson található lyukba kell juttatnunk a golyót anélkül, hogy az kiesne a pályáról. Amilyen egyszerűnek és gyerekesnek tűnt a játék első látásra, annál komolyabb kihívást jelentett Akim-nak, hogy teljesítse a feladatot.

Innen született az ötlet, hogy dákó helyett a centrifugális erő és a pályák mélyedése jelentse a kihívást a golyók célba juttatásához. Akárcsak a hagyományos biliárdnál, itt is hat lyukba kell beletalálni, a lyukakhoz vezető pályák azonban rafinált módon nem egyenlő közönként ágaznak el, hanem úgy, hogy mind a túl gyenge, mind pedig a túl erős gurításnál nagy eséllyel a legkisebb értékű lyukban landoljon a golyó.

Hol lehet vele játszani?

A Spiral Billard jelenleg csak CURIOCITY-ben kapható, négyféle méretben. A különböző méretű táblák különböző célra és különböző célközönségnek készültek, így az exkluzív rendezvények szórakoztató programjától a gyerekek hasznos és szórakoztató időtöltéséig mindenki megtalálja a számára megfelelőt.

A legnagyobb méretű, valódi snooker golyókkal játszható Spiral Billard Master Pro 112 cm átmérőjű, elsősorban rendezvényekre és versenyekre készült. Ez a változat Magyarországon először nemrég, a CEBC által szervezett Jubileumi XXX. Vezérigazgató Találkozón debütált, ahol az I. Magyarországi Spiral Billard bajnokság is zajlott a LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior hegyvidéki életmód-szálloda támogatásával.

A fenti videón is látható Luxe változat remek időtöltés bármilyen társas összejövetelen, akár laza borozgatás mellett. A két legnagyobb méretű tábla ráadásul bérelhető, így ha alkalmilag szeretnél feldobni egy rendezvényt, vagy éppen egy szülinapi bulit, nem szükséges megvásárolnod.

A 40 cm-es Loft változattal kisebb-nagyobb baráti körben egy dohányzó asztalon is játszhatunk vele, de garantált a siker, ha valakinek meglepetést szeretnél szerezni valami igazán egyedi játék különlegességgel. A legkisebb méretű változat, a Home pedig, kis helyigénye miatt remek családi társasjáték, mert 6 éves kortól a felnőttekig mindenki szívesen játszik vele és mindenkinek biztos a sikerélménye.

Szeretnéd kipróbálni élőben?

 

Látogass el CURIOCITY Bemutatótermébe (Budapest XI., Kanizsai utca 14.), ahol mindegyik táblát kipróbálhatod. Sőt, ha sikerül Perfektet gurítanod a két nagy változat bármelyikén, külön meglepetést is tartogatnak számodra!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://curiocity.blog.hu/api/trackback/id/tr527413436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2015.11.24. 05:31:18

Jópofa, bár őszintén szólva vannak kétségeim, hogy mennyi ideig szórakoztató...
Ami viszont kicsit fura, hogy egy curiocity nevű blogban egy curiocity nevű blogger többes szám harmadik személyben említi a boltot, holott ennél nyilvánvalóbb nem is lehetne a felállás.

Curiocity 2015.11.24. 12:08:27

@Before: Szerintem próbáld ki "boltunk"-ban, és meglátod. Ha szerencséd van, a Curiocity nevű bloggerrel is találkozhatsz:)
süti beállítások módosítása